Egyik napról a másikra kerültünk át a virtuális térbe

Ön szerint milyen változásokat hozhat a jelenlegi helyzetben a média, az online kommunikáció?

A jelenlegi helyzet minden szempontból rendkívülinek számít és itt most nemcsak a megváltozott jogszabályi háttérre gondolok (Romániában sürgősségi állapotot hirdettek ki és az államigazgatásban nagy szerepe jut a katonai rendeleteknek), hanem elsősorban arra, hogy gyakorlatilag egyik napról a másikra került át az állampolgári tevékenységek legnagyobb része virtuális térbe. Egyszerre kellett volna megtörténnie az elektronikus ügyintézésre való áttérésnek, az online platformokon történő, a teljes oktatási rendszert lefedő tanításnak, az otthonról történő vagy telemunka (távmunka) keretében történő munkavégzésnek és a listát folytathatnánk. Mindenezek a területek rendelkeznek érvényes jogszabályi keretekkel, amelyek főszabályként továbbra is érvényben maradnak - ugyanakkor meghatározott ideig, a sürgősségi helyzet ideje alatt egyes rendelkezések alkalmazása módosul.

Hogy konkrét példával éljek: médiajogi szempontból, az audiovizuális kommunikációt illetően továbbra is az Alkotmány vonatkozó rendelkezései, Románia Polgári Törvénykönyve, illetve az Országos Audiovizuális Tanács szabálygyűjteménye („kódexe") képezi a normatív hátteret.

Hogyan képes a média befolyásolni az emberek magatartását, viselkedését?

A média és a befolyásolás kérdésének könyvtárnyi irodalma van, én most nem ezekre szeretnék kitérni, hanem pár példát említenék az elmúlt időszakból: március 18-án és 25-én a Stratégiai Tanácsadó Csoport egy internetes cikk, illetve egy oldal eltávolítására kérte fel az illetékes Belügyminisztériumot. Az egyik eset a tipikus „clickbait", azaz kattintást vadászó cikk volt, amely azonban tartalma révén a rémhírterjesztés, a lakosság körében való pánikkeltés cselekményét is kimerítette (a legnagyobb szupermarket-láncok bezárásával riogatva). A másik esetben egy nem romániai szerverről fenntartott és lekövethetetlen oldal generált folyamatosan álhíreket és a destabilizációs hatása annyira jelentős volt, hogy állami szinten kellett a teljes blokkolással fellépni ellene. Ez ugyanekkor globális probléma, hasonló esetek és hatósági intézkedések számos más európai államban is előfordultak.

Mire kell figyelni a médiát tekintve ebben a felfokozott helyzetben?

A legfontosabb szempont a jelenlegi helyzetben a hiteles forrásból való tájékozódás: csak a kormányzati szervek, helyi hatóságok, szakmai szervezetek, ellenőrizhető médiaszolgáltató vállalkozások által kibocsátott tájékoztató anyagokat vegyünk figyelembe. Ugyanekkor letagadhatatlan, hogy a közösségi médiában, online hálózatokban nagyon nagymértékű információ terjed és hiba lenne ezt mindenestől figyelmen kívül hagyni. Leegyszerűsített alapelvként ebben az esetben azt lehet megfogalmazni, hogy kizárólag közösségi média forrásra visszavezethető információra ne hagyatkozzunk.

Ezzel kapcsolatban áll az információk szűrése is, hiszen a precedens nélküli helyzet rendkívüli érdeklődésre tart igényt, reális „hír-cunamiról" beszélhetünk. Annak érdekében, hogy a fogyasztók a fentebb említett megbízható forrásokat ebben az információ-özönben megtalálják, a kormányzati szervek dedikált honlapokat, közösségi felhasználókat készítettek, amelyeket valós időben nyújtanak tájékoztatást.

A médiaszolgáltatók által sugárzott tartalmakat, az Országos Audiovizuális Tanács monitorizálja és koronavírus-ügyben történő félretájékoztatás miatt pedig már büntetéseket is kiosztott.

Tapasztalatok? Negatív és pozitív példák egyaránt?

A szükségállapot, majd a vészhelyzet bevezetése óta eltelt alig 3 hét egyelőre kevés mélyebb következtetések megfogalmazásához. Vegyük például az ügyintézés leegyszerűsítését és online platformokra való átcsatornázását - az információs és digitális írástudás mértékétől függően ez a többség számára pozitív tapasztalatot jelent, ugyanakkor egy idősebb vagy hátrányos helyzetű személy számára akár többlet megterhelést is jelenthet.

Hasonlóan példa lehet az online oktatás bevezetése is: a tanuláshoz való jog alapjog, tehát a közoktatást természetesen biztosítani kell a megváltozott körülmények között is (még akkor is, ha a szükségállapotot kihirdető elnöki rendelet ezt korlátozza) és erre a különböző internetes platformok lehetőséget nyújtanak. Itt is fennáll az előbb említett digitális kompetenciák és a rendelkezésre álló technikai háttér problémája, amely ugyanúgy hátrányos helyzetbe tud hozni egy munkaeszközzel nem rendelkező kisiskolást, mint egy rossz internetkapcsolattal rendelkező egyetemistát. Míg például egy egyetem saját hatáskörben dönthet arról, hogy hátrányos helyzetű hallgatóinak sürgősségi eljárással bocsát rendelkezésére eszközöket, erre egy iskolának kevesebb lehetősége van.

A közoktatásban résztvevők kapcsán más probléma is felmerül: a kiskorúak biztonságos internethasználata rendkívül komoly kérdés (uniós szinten az audiovizuális médiapolitika egyik legfontosabb pillére, mely 2018 óta szigorúbb szabályokat ír elő a kiskorúaknak szánt médiatartalmakban), ugyanakkor a rövid átállási idő alatt az online oktatás bevezetését nem előzte meg egy kiskorúaknak és szüleiknek szánt felkészítő. Ennek hiányában a kiskorúak a kibertérben sebezhetőbbé is válhatnak.

Nem segíti a helyzetet az sem, hogy egyes online, videócsetelésre is alkalmas platformok esetében adathalászat veszélye merülhet fel (amúgy a legtöbb alkalmazás igyekszik a megváltozott terheléshez alkalmazkodni és biztonságosabbá tenni protokolljait).

A szimultán online oktatás ugyanakkor a felsőfokú képzésben sem problémamentes jogi szempontból: a videókonferencia alapú egyetemi órákon, szemináriumokon akár személyiségi jogok is sérülhetnek, amennyiben valamelyik résztvevő tudtunk és engedélyünk nélkül rögzíti az előadást (ezáltal pedig a képmáshoz, hangfelvételhez való jogunk csorbulhat).